Kéktúra: 8. szakasz befejezve – a Kőris-hegy bevétele

Erre a télre két túrát terveztünk be, a két magas-bakonybélit. Az első részét a múltkor sikeresen megcsináltuk, így elkezdtük tervezni a második részt is. Eredetileg úgy terveztük, hogy ott alszunk Bakonybélen és másnap indulunk nekik a Kőris-hegynek. Ez egyrészt azért is lett volna jó, mert pihenten indulunk a túrának, másrészt pedig megnéztük volna Bakonybélt, pontosabba annak legjobban érdekelt részét, a Pannon Csillagdát. Ezen tervünket keresztülhúzta a Csillagda téli nyitvatartása: csak hétvégén és kedden, mi pedig pénteken mentünk volna, mert szombatra mondtak jó időt. Így végül letettünk az ottalvásról és áttettük nyárra a Csillagda megnézését, összekötve a Cuha-völgy megnézésesével.
Ez persze azt is jelentette, hogy bizony félre kellett tennünk a kényelmes késői kelésünket, mert 6:45-kor indul a busz, amelyet kinéztünk. Így egy álmos szombat reggelen, míg mások még vígan aludtak, mi a Petőfi híd budai hídfő felé tartottunk, hogy eljussunk Bakonybélre. Jött is a busz rendben, nem gyenge három óra utazás után, 10 órakor érkeztünk meg a múltkor túránk befejezőhelyszínére, Bakonybélbe. Bár mára közepesen felhős időt ígértek, 6-9 fokkal, egy darab felhőt nem láttunk az égen és már most melegebb volt, mint 6-9 fok…Rövid csomagigazítás után elindultunk utunkra a Kőris-hegy felé.

okt_20200215_01
Visszatekintés Bakonybél házaira

okt_20200215_02
Betonúton indultunk…

A falut egy beton szervizúton hagytuk magunk mögött Bakonybélt, igen enyhe emelkedéssel. Ahogy kanyarog az út a fák között, ahol besüt a Nap, ott jó meleg van, ahol árnyék van, ott pedig jóval hűvösebb.

okt_20200215_03
Betonút egy darabig

Nagyjából két km-t mentünk a betonúton, amikor a kék jelzés levitt róla bennünket. Itt tartottunk egy hosszabb szünetet, ettünk, nekivetkőztünk a hegynek és befújtuk magunkat kullancsriasztóval, nem lehet tudni, hogy éledeznek-e a dögök ilyen kellemes tavaszi időben. Innentől viszont elkezdett hol jobban, hol kevésbé jobban emelkedni az út, de nem tűnt olyan vészesnek, mint pl. az Inóci-vágás a Nagy-Hideg-hegy előtt. Az erdő még téli álomban volt, mindenhol csupaszak voltak a fák.

okt_20200215_04
Lassú emelkedésben

okt_20200215_05
Egy a laposabb részek közül

Egy saras fakitermeléses rész után murvás úton indultunk tovább, nemsokára azonban erről is letértünk, vissza az erdőbe. Közben pedig azért szépen lassan emelkedünk, nemsokára már 500 méter felett jártunk, szinte észrevétlenül.

okt_20200215_06
Egy darabig ezen az úton is mentünk

okt_20200215_07
Ha nem is meredeken, de azért folyamatosan emelkedtünk

okt_20200215_08
A téli Bakony

A korábbi meredekség úgy 550 méter magasságában még tovább veszít jellegéből, már szinte alig lehet észrevenni, hogy emelkedik. A széles út keskeny ösvénnyé szűkül, nyáron jó kis dzsungelharc lehet itt.

okt_20200215_09
Keskeny utunk

Aztán egyszer csak a fák közül előbukkant a csúcson lévő radarállomás, pontosabban a radart burkoló fehér golyóbis. Látszólag már nem voltunk olyan messze a csúcstól sem távolságban, sem magasságban, bár a GPS azért még 1,8 km távot és 120 méter magasságot mutatott. Mindenesetre még elszántabban mentünk tovább, most már hogy láttuk a célt.

okt_20200215_10
Előbukkan a Kab-hegy teteje

Azért a csúcsig még kellett kicsit küzdenünk. Ismét találkozunk a már korábban látott szervizúttal, de csak rövid időre: az kanyargott szépen szerpentinesen felfelé, mi pedig levágtuk a kanyart egy igen meredek, mászós szakasszal. Mikor másodjára is találkoztunk az úttal, nem volt egyértelmű a kék jelzés, így elindultunk szintén levágva az utat (ahol találtunk egy-két régi kék jelzést és egy ösvényt). Nemsokára rájöttünk, hogy bizony mégsem erre visz a kék, de már nem akartunk visszafordulni, így ezen az ösvényen értünk fel a csúcsra. Ezek szerint vagy sok türelmetlen ember van, aki rövidíteni szeretne, vagy sokan nézik be, mint mi, de elég jól kitaposott volt az ösvény 🙂 A lényeg a lényeg: fent voltunk a Bakony legmagasabb csúcsán a 709 méter magas Kőris-hegyen!
Elhaladtunk a Hungarocoltrol radarállomása mellett és ragyogó napsütésben megérkeztünk a nagyon várt Vajda Péter kilátóhoz.
okt_20200215_11
Radarállomás a Kőris-hegyen

okt_20200215_12
A Vajda Péter kilátó

A kilátóból gyönyörű kilátás tárult elénk a Bakonyról.

okt_20200215_13
Kilátás délnyugat felé. Középen a Bakony másik nagy hegye, a Kab-hegy látható a jellegzetes adótornyaival, mellette feltűnik a Szent-György hegy és talán a Gulács?

okt_20200215_14
Kilátás délkelet felé, erre már nem  olyan vad a táj. A jobb oldali település Borzavár, arra megyünk majd.

okt_20200215_15
Borzavár, a mögötte lévő domb mögött pedig Zirc van, csak nem látható

okt_20200215_16
Panorámakép

okt_20200215_17
A Bakony

okt_20200215_18
Nyugat felé, előtérben a radar, háttérben szerintem a Somló az antenna takarásában.

okt_20200215_19
Természetesen Leó is ott volt velünk 🙂

A kilátás megcsodálása után leültünk az egyik padra megebédelni – volt időnk, mivel majdnem fél órával a kitűzött szint előtt értünk fel. A szendvicsek megevése után elindultunk lefelé. Egy meredek lejtővel indultunk neki, ami későb kicsit enyhült, így gyönyörű kőrisfák között ereszkedtünk lefelé.

okt_20200215_20
Kőrisfák között a Kőris-hegyen

Aztán ismét meredekebbé és kövekkel, valamint kidőlt fákkal nezezített terep következett és megállapítottuk, hogy ez úttal a jó – értsd könnyebb – oldalon mentünk fel. (Mondjuk ezt a képet árnyalja, hogy 270-ről mentünk fel 709-re, de ereszkedni csak 430-ig ereszkedtünk…).

okt_20200215_21
Fákkal nehezített út

Az ereszkedés Kisszépalmapuszta nevű pihenőhelynél ér véget, ahol ismételten, ma már ki tudja hányadjára ráléptünk a szervízútra (igen, ez az az út, ami Bakonybélnél indul és a Kőris-hegyre megy fel!). Nem sokat megyünk rajta, vagy 300 méter után búcsút veszünk tőle, ma már nem találkozunk többet. Kis rövid erdei rész után egy nagy mezőre érkezünk ki.

okt_20200215_22
Kis erdő a nagy mező előtt

Két oldalt lovaskarámok, kevés lóval, nyáron nem lehet kellemes ez a szakasz, tűző melegben. Most – elvileg – tél van, de így sem jó a Napon menni. Persze az sem kizárt, hogy a kis emelkedő nem esik jól, na meg persze a karámok a köves úttal sem túl ingergazdagok a korábbiakhoz képest. Egy jó dolog volt csak: visszatekintve látszódott a Kőris-hegy a radarral.

okt_20200215_23
Visszatekintve a Kőris-hegyre. Messzinek tűnik pedig csak 200 métet szintet jöttünk és alig 3 km-t.

okt_20200215_24
Orsi lassú emelkedésben a köves erdészeti úton.

A köves utat Szépalmapuszta néhán háza után aszfaltút váltja, ez vezet el bennünket Borzavárig. Nyáron ez a rész is kemény lehet, délután pont nem az erdősáv felől süt a Nap, árnyék semmi. A forgalom elenyésző az úton, legalább jó tempósan lehet haladni. Átkelve egy dombon feltűnnek Borzavár házai.

okt_20200215_25
Feltűnik Borzavár

Jó hosszú a település, majdnem egy km-t megyünk, mire elérünk a Polgármesteri Hivatalhoz, amely falán lóg a pecsét. Pecsételünk, majd indulunk tovább, a következő állomás a dombokon túl Zirc lesz.

okt_20200215_26
Elhagyjuk Borzavárt

A falu után nem sokkal az út ismét emelkedni kezd, egy közel 100 méteres emelkedő vár még ránk. Persze pont ilyenkor jön a holtpont, de mire felérünk a tetőre, átlendültünk a holtponton is.

okt_20200215_27
Emelkedő Borzavár után

A cél előtt még egy laposabb, nyújott emelkedő is vár, ez már nem okoz különösebb gondot, sőt inkább érdekesnek találjuk a két oldalt elhelyezkedő borkor miatt: mintha egy sugárúton mennénk.

okt_20200215_28
Bokros (és saras) sugárút Zirc felé

Nemsokára lejteni kezd az út, a fák kopasz ágain keresztül házak tűnnek fel, ez már Zirc lesz. Pillanatokon belül kiérünk az erdőből: üdv Zircen!

okt_20200215_29
Megérkeztünk Zircre

Még nagyjából egy km van hátra és megérkezünk Zirc központjába, a Rákóczi térre, túránk végpontjához, amit egyébként ma már láttunk egyszer a buszból 🙂

okt_20200215_30
Zirc, Rákczi tér, Apátság

Több mint fél órával mentünk jobbat, mint a tervezett idő – pedig nem gyenge időt töltöttünk fent a kilátóban -, így kényelmesen elértük a kinézett buszt. Vicces volt, mert pont az a sofőr jött, aki reggel is hozott, meg is kérdezte kedvesen, jó volt-e a túra. Nagyon, mondjuk, és tényleg az volt. Meg különleges is, több okból.
Először is, imádjuk a magas hegycsúcsokat, főként ha van kilátó és jó a kilátás. Ez a Kőris-hegyre maximálisan fennáll, gyönyörű volt a kilátás. Lehet, hogy visszatérünk még egyszer akkor is, amikor zöldell minden, akkor talán még szebb lehet! Azért is jó volt felérni, mert annyiszor láttuk már messziről a hegyet, a fehér labdát a tetején, jó volt végre ott is lenni.
És a legfontosabbat hagytam a végére: ezzel a szakasszal egy nagyon komoly lépést tettük – legalábbis számunkra komoly – a Kéktúrán: összekötöttük az eddig megtett szakaszokat! Vagyis jelen pillanatban összefüggően bejártuk Kőszegtől egészen Bélapátfalváig az országot 872 km hosszan! Nem tudom mi döbbent meg jobban, maga a szám (872 km, 75%) vagy a térkép. Bár még vár ránk nem egy remek túra, ez akkor is sokkoló (pozitívan) a számunkra.

terkep_20200215
Jelenlegi állás (sötétkék a már teljesített szakasz)

A Dunántúlból már csak egy szakasz van hátra, az Irott-kő – Kőszeg, ezt a terveink szerint még idén tavasszal megcsináljuk és akkor lehet az észak-keleti részre koncentrálni.
Mindenesetre már várjuk a következő túrákat!

OKT 8. szakasz Városlőd – Zirc

Ebből: Bakonybél-Zirc

Táv: 20,6 km
Szintemelkedés: 690 m fel, 595 le.
Érintett települések: 3 db (Bakonybél, Borzavár, Zirc).
Pecsétek: 4 db.

Összesen:
Táv: 872 km (75%)
Pecsétek: 118

A szinttérkép

08_2_szint

 

A térkép :

08_2_utvonal

Kéktúra: 8. szakasz – egy téli túra a Magas-Bakonyban

Hosszú idő után ismét a Kék felé vettük az irányt. Illetve ez nem pontosan igaz, mert bár a legutóbbi kéktúránk még előző ősszel volt, azóta volt pár “felhozó” túránk és ennek keretében megcsináltuk a Gödöllői kéket, amely ugyan nem a hivatalos kék, de azért  mégiscsak kék. Szóval hosszú idő után visszatértünk a rendes kékre 🙂
Idén télre/tavaszra három túrát terveztünk be: kettőt a Magas-Bakonyba és egyet a fel az Írott-kőre. Ebből bemelegítésként a legkönnyebbel kezdtük, a Magas-Bakony első felével, egészen pontosan a Városlőd-Bakonybél résszel. 20 km, nincs benne jelentős szint és meredek emelkedő, pont jó lesz egy hideg januári péntekre 🙂
A túra kivitelezésében sokat segített a téli MÁV menetrendváltozás, eddig csak nagyon hajnalban lehetett eljutni Városlődre, december óta nekünk kedvező, emberi időben is. Kicsit azért izgultunk, hogy eljutunk-e a kiindulópontra, mivel jó szokás szerint késett a vonatunk és benne volt a levegőben, hogy lekéssük a csatlakozást…végül azért nagyjából odaértünk Városlődre. Az utazás egyébként még abból a szempontból is izgi volt, hogy reggel sűrű ködben indultunk még el Kelenföldről, de mikor fél 11 előtt néhány perccel leszálltunk Városlődön már hét ágra sütött a Nap. Meleg nem volt, de ezek a téli túrák már csak ilyenek.
Szóval rövid készülődés után – hidegben, de ragyogó napsütésben – indultunk el Bakonybél felé. Az itiner 6 órát írt, nekünk 5:30 volt a kinézett buszig…izgalmasnak tűnt 🙂

okt_20200124_01
Városlőd házai

Városlőd házai között indultunk kifelé a faluból, nemsokára magunk mögött hagytuk a házakat és kiértünk egy jó nagy mezőre. Nyáron azért nem lehet kellemes erre menni, árnyák semmi.

okt_20200124_02
Elhagyjuk Városlődöt, át a 8-as út alatt

okt_20200124_03
Városlőd utáni pusztaság

Egészen a vasútig megyünk az asztfaltúton és a mezőn, áthaladva a sín felett rögtön letérünk balra – rögtön megörültünk a fáknak.

okt_20200124_04
Letérés az aszfaltútról

Örömünk nem tartott sokáig, nemsokára kiértünk ismét egy mezőre. Ez nyáron továbbra sem lehet kellemes, sőt láttuk a villanypásztor karóit is – korábban a fórumokon többen írták, hogy nyáron balról a bozóttal, jobbról a villanypásztorral kell megküzdeni, nehezen lehet csak haladni. Nekünk most mázlink volt, sem bozót, sem villanypásztor nem volt, de tényleg kemény lehet máskor, elég kevés a hely a villanypásztor mellett…

okt_20200124_05
Megyünk a mező szélén jóóóó sokáig – most mázlink volt, nem volt fent a villanypásztor drótja, így tudtunk a mezőn menni

okt_20200124_06
Dupla villanypásztor élmény

Vagy másfél km-t mentünk mikor bekanyarodtunk végre immár végérvényesen a havas erdőbe. Bár majd’ egy hete volt hogy esett valami, itt kellemesen ropogott az a kis hó a talpunk alatt.

okt_20200124_07
Havas Bakony

Örömünk nem tartott soké, hamarosan belefutottunk egy fakitermelésbe, rengeteg farönk és gally hevert az úton, nehezen lehetett haladni. Szerencsére ez nem tartott sokáig, bíztunk benne, hogy innen már rendesen tudunk haladni. Elértük a Vámos-patakot és legnagyobb meglepetésünkre egy híd volt rajta – pedig már készültünk a patakátkelésre, de ez kellemes meglepetés volt. Ez később egyébként a második átkelésnél is megismétlődött, szóval rendesen át lehet kelni a patakon.

okt_20200124_08
Híd a patakon

Az út ez után – nagyon hangulatosan – a patak mellett egy völgyben vezetett, nyáron, dús növényzettel gyönyörű lehet ez a rész – a Bakony úgy látszik a szurdokok és völgyek hegysége.

okt_20200124_09
Szép táj – még így télen is

Majd egy kis emelkedővel felkaptattunk a völgy oldalán és indultunk tova egy erdészeti úton Németbánya felé, csodálatos téli erdei környezetben.

okt_20200124_10
Árnyékfotó

okt_20200124_11
A csodás Bakony

okt_20200124_12
A téli erdőnek is megvan a maga szépsége

okt_20200124_13
Újabb szurdok

Hamarosan elérünk egy réthez, pihenőhelyekkel. Mi haladunk tovább, pontosabban haladnánk, de a kék eltűnik a sűrűjében – még így télen is sűrű bozótban. Tanakodunk, térképet nézünk, majd elindulunk a bozótosban vezető úttal párhuzamosan egy murvás erdészeti úton. Nagyjából másfél km után – egy vadászház után – visszacsatlakozunk a kékre. Miért nem lehetett erre hozni a nyomvonalat? Főként, hogy akkor még nem tudtuk, hogy a táv második felében majdnem végig ezen az útun fogunk haladni…na mindegy. Visszatértünk a kékre, az a lényeg és nemsokára meg is érkeztünk Németbányára, a mai első pecséthez.

okt_20200124_14
Murvás erdészeti út Németbánya felé

okt_20200124_15
Megérkeztünk Németbányára

Pecsételünk, eszünk, majd indulunk tovább Bakonybél felé. Idővel nagyon jól állunk, szerencsére az út nem volt sem saras, sem lefagyott (pontosabban voltak részek, ahol nem volt lefagyva), így jól tudtunk haladni.
A pihenő után nekivágunk az egyetlen nagyobb emelkedőnek a távon, de ez sem volt olyan vészes, 1 km alatt emelkedtünk 100 métert, csak a korábbi könnyebb terep után tűnt nehéznek 🙂

okt_20200124_16
Lassú emelkedésben

Felérve a tetőre azonban már jeges, lefagyott út fogad – lenyomták az erdészeti járművek, tegnap is volt itt vadászat és az ráfagyott. Sebaj, Orsi pont tegnap vett farkasfogat, nekem meg nem okoz gondot, legalábbis bízom benne. Az erdészeti út egyébként hamarosan beletorkollik a már korábbról ismert murvás útba – szintén lefagyva -, és ez fog elvinni egészen Bakonybélig.

okt_20200124_17
Lefagyott és csúszós erdészeti út

Az út innen Bakonybélig már nem túl változatos, megyünk az erdészeti úton, nagyrészt lefelé, így jó lehet haladni. Két kellemes dolog volt, az is csak a vége felé, és csak télen, először amikor felbukkant a Kőris-hegy és a tetején a “focilabda”, a másik pedig amikor Bakonybél házai fentről.

okt_20200124_18
A fák között apróban ott a Kőris-hegy és a tetején ott fehérlik a radar

okt_20200124_19
Előbukkannak Bakonybél házai

Miután előbukkantak a házak, nemsokára meg is érkezünk a faluba. Pecsételünk a Vadszőlő étteteremnél és kisétálunk a buszmegállóba. Nem igazán bíztam benne az elején, de elértük a közvetlen pesti buszt, sőt még várnunk is kellett. 5 óra alatt tettük meg a 20 km-t jól mentünk a csúszós út ellenére is. (Az itiner 6 óráját meg egyáltalán nem értem).

okt_20200124_20
Bakonybél főutcája

Egy időre búcsúzutunk tehát Bakonybéltől, de remélhetőleg nem sokáig. Vár még ránk a Magas-Bakony második része, a már látott Kőris-hegy felé, ezt mindenképpen majd Bakonybéli ottalvással fogjuk abszolválni. De ezzel még megvárjuk a jobb, de mindenképpen naposabb időt, hiszen a Kőris-hegyen a Vajda Péter kilátóból elmondások alapján gyönyörű a kilátás, még a Balatont is látni, mi pedig imádjuk mind a kilátókat, mind a gyönyörű kilátásokat 🙂
Ez a túra meg igazából nem volt semmi különös, szép volt a téli erdő, de ez sem az a szakasz lesz, amire úgy emlékezünk, hogy mennyire gyönyörű volt és de jó lenne visszamenni. Ám ez is megvan, újabb 20 km-rel kerültünk közelebb a végéhez, már 851 km-ünk megvan, ez közel 73%, már majdnem a 3/4-e! Az azért szép 🙂
Szóval várjuk a jóidőt, a napsütést és a hosszabb nappalokat, aztán megyünk az Írott-kőre és a Kőris-hegyre!

OKT 8. szakasz: Városlőd-Zirc

Ebből teljesítve: Városlőd-Bakonybél
Táv: 20 km
Szintemelkedés: 431 m fel, 465 le.
Érintett települések: 3 db (Városlőd, Németbánya, Bakonybél)
Pecsétek: 3 db.

Összesen:
Táv: 8512 km (73,8%)
Pecsétek: 116

A szintemelkedés

08_1_szint

Az útvonal

A08_1_utvonal

Az este, amelyre nincsenek szavak – Tommy Emmanuel@Barba Negra, 2019

Aki ismer vagy rendszeresen olvassa a blogomat, az tudhatja rólam, hogy imádom a gitárhősöket. Azonban van egy valaki, aki eleddig méltatlanul a háttérbe szorult, jóllehet nem egyszer volt már itt Magyarországon: Tommy Emmanuelről van szó, az egyik legzseniálisabb fingerpick technikájú akusztikus gitárosról. Most azonban volt szerencsém élőben látni és verhetem a fejem, hogy eddig miért hagytam ki…
Persze előtte tartozom egy vallomással: megvan tőle jó néhány album, közte koncert is, de egyet sem bírtam végighallgatni, mert valahogy olyan unalmasnak tűnt egy idő után. Ő ugyanis nem csinál semmi mást, mint egymaga felmegy a színpadra és játszik…ami éppen jön, ami éppen akkor illik a hangulatához – nála soha sincsen setlist…és ez az egymagában gitár egy idő után – legalábbis nekem, a hangszóró előtt – unalmas tud lenni. Amikor kiderült, hogy ismét jön Magyarországra, elsők között vettem meg rá a jegyet mindezek ellenére, mert annyi dalt néztem meg tőle, hogy tényleg kíváncsi voltam rá, vajon milyen lehet élőben? Azért nem mondom, hogy nem voltak bennem fenntartások, ráadásul egy rossz hétvége vasárnap estéjére esett a koncert. De ha már megvan a jegy, elmegyek….
19 óra után nem sokkal értem oda a Barba Negra-ba, 19:30-ra volt kiírva a koncert. Gondoltam, itt nem lesz előzenekar, hát tévedtem…Pontban fél 8-kor Ripoff Raskolnikov lépett a színpadra a „tudom, hogy nem engem vártak, gyors leszek”mondattal, majd lenyomott öt számot. Én nem ismertem őt, de nagyon pozitív csalódás volt, mintha egy európai Neil Young-ot láthattunk volna. Játszott egy tisztességes fél órát, ami pont arra volt jó nekem, hogy feledtesse a hétvége minden nyűgét és gondját, és megérkezzek a koncertre lelkileg is.
Kellett is, mert nem sokkal nyolc után színpadra lépett Tommy Emmanuel és nekem a koncert végéig tátva volt a szám. Egyik ámulatból a másikba estem, olyan magával ragadó volt a játéka, a gitárszólamok és a személyisége. Itt értettem meg, hogy miért tűnt olyan unalmasnak és sterilnek a zenéje a hangszóróból: gyönyörű dalokat írt és játszott, de valahogy – legalábbis nekem – nem jött át az a személyisége és varázsa, amit ott akkor megkaptam. És akkor értettem meg azt is, hogy miért szeretem viszont a youtube-on nézni…mert úgy tűnik, őt nem elég csak hallani, hanem látni is kell a teljes képhez.
Szóval életem egyik legjobb két óráját töltöttem a Barba Negrában Tommy Emmanuel-t nézve és hallgatva. Azt hiszem egy újabb gitárhős született az én szememben aznap este, és biztos vagyok benne, hogy ezek után már egy koncertjét sem fogom kihagyni, ha legközelebb erre jön! Köszönöm szépen ezt a csodálatos estét Mr. Emmanuel!

tommy_emmanuel1tommy_emmanuel2tommy_emmanuel3tommy_emmanuel4tommy_emmanuel5tommy_emmanuel6

A képek forrása: Tommy Emmanuel facebook oldala

Kéktúra: 6. szakasz – búcsú a Balaton-felvidéktől

Közel egy hónapja volt az utolsó túránk, hiába volt szép idő, sajnos nem tudtunk menni. Ennek egyik oka az volt, hogy Orsival felváltva betegeskedtünk valami megfázásszerű betegséggel, illetve október közepe óta egy gyönyörű brit rövid szőrű cica boldog gazdái vagyunk, akit kiskorára tekintettel nem szerettünk volna egyedül hagyni (róla lesz majd külön bejegyzés). Az október végi(!) utolsó gyönyörű hétvégét viszont szerettük volna kihasználni, miután felépültünk a betegségből és a cica is megszokta az új helyét. A választásunk a 6. szakasz befejező részére esett, ilyen gyönyörű időben szerettünk volna elbúcsúzni a nagyon megkedvelt Balaton-felvidéktől. Így jött a tervezgetés, hogy hogyan is jutunk le Balatonhenyére, ahol a múltkori túránkat abbahagytuk. Szerencsére utolsó pillanatban sikerült egy Révfülöpre tartó oszkár telekocsit találnunk, így a ködös szombat reggelen elindultunk lefelé – egy darabig most utoljára – a Balaton felé. Fél 12-re már napsütésben érkeztünk meg a vasútállomásra, ahová rövid várakozás után befutott a buszunk, amelyen mi voltunk az egyetlen utasok…
Nem sokkal fél 1 előtt érkeztünk meg végül Balatonhenyére, a múltkori szuper kétnapos túránk végpontjára. Leszállás után befújtuk magunkat kullancsriasztóval, nekivetkőztünk és indultunk Nagyvázsony felé. 15 km várt ránk, egy nagyobb, de nem vészes emelkedővel. Az itiner 4 órás szintidőt írt, mi elhatároztuk, hogy ha van mód, akkor kicsit meghúzzuk, 17 óráig van nyitva a vár Nagyvázsonyban és azt szeretnénk megnézni.

okt_20191026_01
Balatonhenye – indulás Nagyvázsony felé

Az út rögtön emelkedővel indul, a térkép szerint meredekkel, de mi csak egy laza emelkedőt találtunk. Kicsit nehezen rázódunk vissza az elmúlt hetek gyengesége után a túrába, de mire bemelegednénk – legnagyobb megdöbbenésünkre – már meg is tettük az emelkedő első részét. Egy kis fennsíkra érünk, hasonló mint a múltkori tanúhegy tetején (a Fekete-hegyen), vagy mint nyáron a Rax fennsíkon, csak kövek nélkül – mindenesetre piszok jól nézett ki.

okt_20191026_02
Kis fennsík Balatonhenye felett

A hangulatos kis fennsíkról hamarosan nekifordulunk az emelkedő második részének, de előtte találtunk egy kilátópontot, ahonnan még egyszer utoljára rá tudtunk nézni a Balatonra és a Káli-medencére – ezzel búcsúzunk is tőlük, de nem örökre!

okt_20191026_03
Távlati kép a Káli-medencéről

okt_20191026_04
Távolban a Balaton – még egyszer utoljára

okt_20191026_05
És feltűnt még a Badacsony sziluettje is

Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásba, indultunk tovább Nagyvázsony felé, bevetettük magunkat a csodálatos őszi színekben pompázó erdőbe.

okt_20191026_06
Csodálatos őszi erdő

okt_20191026_07
…és bokáig érő levelek

Bokáig gázolunk a színes levelekben, élezzük a késő őszi csodálatos időt, hiszen a fene gondolta volna, hogy október végén egy szál pólóban fogunk túrázni…Az emelkedő folyamatos, de egyáltalán nem megerőltető, az erőnk visszatért szépen lassan, biztosan haladunk a 4 km/h-s tempó felett. Hamarosan elérjük a mai táv csúcsát, szépen lassan ereszkedünk lefelé a csicsói erdő felé. Kisvártatva az erdei út egy murvás erdészeti útra visz, biztosan ez megy majd az erdészház felé, ahol a mai egyetlen útközbeni pecsételés lesz.

okt_20191026_08
Murvás út a Csicsói erdészház felé

És igen, hamarosan előbukkan a fák közül a Csicsói erdészház és az erdei iskola. Pecsételünk a vele szemben lévő esőbeállónál – és eltűnődünk, hogy milyen jó lenne, ha minden pecsételőhelynél lenne egy esőbeálló, vagy legalább néhány pad, mint itt…Negyed órával előbb érkeztünk, mint itiner szerint kellene…hát ahhoz képest, hogy nem érezzük magunkat túl jó erőnlétben, jól megyünk 🙂 Meglesz így az a vár 🙂

okt_20191026_09
A Csicsói erdészháznál lévő pihenő

Az erdészház után folytatódik a murvás út, ráadásul van benne egy nagyjából másfél km hosszú nyílegyenes szakasz is.

okt_20191026_10
Az erdészház után is marad a murvás út

A hosszú egyenest egy országút töri meg, az azon való átkelés után visszatérünk az erdőbe, ráadásul egy vadabba…érezni, hogy közel már a Bakony…

okt_20191026_11
Vissza az erdőbe és a bokáig érő levelekbe

A Bakony érzést erősíti amikor megjelenik mellettünk egy mély árok – teljesen déja vu érzésünk van-, Orsival egyszerre mondjuk ki a Tűzköves árok nevét…levelek, kopasz erdő, ősz – egy évvel ezelőtt a Kelet-Bakonyban láttunk ehhez nagyon hasonlót – jó, az egy kicsit vadregényesebb volt, de az érzés ugyanaz.

okt_20191026_12
Vadregényes táj – mintha a Tűzköves ároknál lennénk ismét

Elhaladunk a Tálodi kolostorrom mellett – amely csak egy darab fal, majd hirtelen kiérünk az erdőből egy szép nagy rétre.

okt_20191026_13
Valami készül…

Ahogy haladunk előre, egyre inkább az az érzésem, hogy valami vár ránk a fasor végén…közeledünk már Nagyvázsonyhoz, hamarosan látnunk kellene a Kab-hegyet…aztán egyszer csak véget ér a mező és a fasor és ott van a távolban a Kab-hegy a két ikonikus toronnyal. Milyen picinek és közelinek látszik, pedig több mint 10 km innen és 400 méter felfelé…

okt_20191026_14
Felbukkant a Kab-hegy, az ott már a Bakony

De most nem arra megyünk, így elfordulunk Nagyvázsony felé. Még nagyjából 3 km van a végéig, a jó időnek és a város közelségének köszönhetően megszaporodnak az emberek az erdőben. A város előtt egy rövid, de komoly emelkedőt kell leküzdenünk, a jutalmunk az ott lévő pálos kolostor rom, ahol Kinizsi Pál sírja is található.

okt_20191026_15
Előbukkan a pálos kolostor romja

okt_20191026_16
Ami megmaradt a kolostorból

okt_20191026_17
Kinizsi Pál sírja

A kolostorrom megtekintése után indulunk tovább, innen már nincsen messze Nagyvázsony, pillanatokon belül beérünk a házak közé, majd nemsokára felbukkan a vár is, mai túránk végpontja.

okt_20191026_18
Megérkeztünk Nagyvázsonyba

okt_20191026_19
És kisvártatva előbukkant a vár is…

Pár perccel múlt négy óra, bőven az itineres időn belül vagyunk – pecsételéssel és kolostorrommal együtt is, ami igencsak örvendetes, hiszen így meg tudjuk nézni a várat. A pénztárban azonban közli a mogorva hölgy, hogy a vár fél 5-kor bezár, így is meg akarjuk-e nézni? Kicsit furcsálljuk, hiszen a honlapon 17 óra van írva, az idő gyönyörű, a környék és a vár ennek következtében tele van látogatókkal. Biztos unja már, vagy nem tudom, fura és érthetetlen, ennek ellenére azért bemegyünk.
Hát a vár annyira nem nyűgözött le, alig van felirat és információ a várról, egy csomó vitrin üres – állítólag most lesz majd egy nagy felújítás, de akkor is. A kilátás szép a tetejéről, de ennél egy kicsit többet vártam azért. A környéken Szigliget és Sümeg is milliószor jobb ennél a várnál.

okt_20191026_20
Leó a Nagyvázsonyi várban

okt_20191026_21
Kilátás a várból Nagyvázsonyra

Fél ötkor kiraknak bennünket a várból, az előtte lévő padra leülünk egy kicsit, átöltözünk, eszünk. Sikerült hazafelére is találnom egy oszkáros utat, öt órára beszéltük meg a találkozót a község központjába. Úton a találkozó felé még egyszer visszatekintünk a várra – mögötte a Kab-heggyel gyönyörű képet ad.

okt_20191026_22
A nagyvázsonyi vár – háttérben a Kab-hegy

Maga a túra egyébként nem volt különleges, sőt a korábbiakhoz képest igencsak visszafogott volt a látnivalók tekintetében. Azért volt inkább érdekes a túra, mert egyrészről ezzel búcsúztunk a Balaton-felvidéktől, másrészt ezzel ismét meglett egy teljes szakasz, valamint van egy igen hosszú összefüggő részünk – Kőszegtől Városlődig. Attól a Balaton-felvidéktől búcsúztunk egyébként, amely az elmúlt időszak legnagyobb pozitív meglepetése volt a számunkra. Nem gondoltuk, hogy ennyi remek túra, hegy, kilátó és vár van errefelé. A Balaton-felvidék esetén sajnos rögtön megy az asszociáció a vízre és a fürdésre, pedig sokkal, de sokkal több van itt. Mi nagyon megszerettük ezt a környéket, biztosan vissza fogunk még ide térni. Hazaérkezés után rögtön rá is bukkantunk a Balaton-felvidéki kék túrára, amelyet felvettünk a terveink közé, biztos, hogy ezt is meg fogjuk csinálni majd!
De addig meg megy a tervezgetés, a télen mindenképpen szeretnénk a két Magas-Bakonyi túrát (Városlőd-Bakonybél és Bakonybél-Zirc) megcsinálni, és ezzel nagyjából lezárni a Dunántúlt – a hivatalos lezárás majd a legutolsó Írott-kős túrával lesz majd. És már nézegetünk előre, hogy hogyan tudjuk majd az Észak-keleti részt megcsinálni. Artúr – a cica – kicsit megbonyolítja a többnapos túrákat, de biztosan találunk rá módot, hogy befejezzük. Ezzel a szakasszal már 830 km-ünk van, alig 300 van már csak hátra, nagyon elszántak vagyunk, hogy megcsináljuk a kéktúrát! Már alig várjuk a következőt is! 🙂

OKT 6. szakasz: Badacsonytördemic – Nagyvázsony

Ebből teljesítve: Balatonyhenye-Nagyvázsony
Táv: 14,9 km
Szintemelkedés: 295 m fel, 265 le.
Érintett települések: 2 db (Balatonyhenye, Nagyvázsony)
Pecsétek: 3 db.

Összesen:
Táv: 830 km (71%)
Pecsétek: 114

A szintemelkedés
06_4_szint

Az útvonal

06_4_utvonal

Kéktúra 6. szakasz: a Csobánc és a Káli-medence bevétele

Az a tény, hogy nagyon szeretjük a Balaton-felvidéket, nem titok, hiszen a legjobb túráink között van, amikor megmásztuk a Szent György-hegyet, a Badacsony tavaly őszi meghódításáról már nem is beszélve. Nos a korábban elkezdett 6. szakaszt (Badacsonytördemic-Nagyvázsony) egy év elteltével folytattuk. Nem véletlen az időzítés: a kellemes vénasszonyok nyara, a még zöldellő szőlőtőkék, na meg ugyebár a szüret…
Ennek megfelelően szeptember utolsó hétvégéjén ismét a Balaton-felvidék felé indultunk, hogy most a Csobáncot vegyük be. Nem voltunk a legjobb formában, így végül úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el egészen a szakasz végéig, Nagyvázsonyig, hanem csak Balatonhenyéig, odáig is egy szentbékkállai alvással.
Így hát pénteken reggel útra keltünk a Balaton felé. A péntek-szombati túrát a szállás miatt voltunk kénytelenek választani, szombatra már nem volt szállás. 11 óra előtt nem sokkal meg is érkezünk Révfülöpre, innen megy majd a buszunk a Káptalantótira, de addig volt még egy óránk, így lementünk a Balaton-partra. Furcsán nyugodt és kihalt volt, kellemes volt a kikötőnél sétálni egyet.

okt_20190927_01
Révfülöpön kezdtük a napot

Dél előtt nem sokkal jön a buszunk és 25 perc múlva már ott is állunk Káptalantótiban a múltkori buszmegállóban. Hoztunk meleg ruhát, ránk ijesztettek, hogy meleg meg szél lesz, ehhez képest dobálunk le mindent magunkról. Összepakolunk, indítom a GPS-t és már indulunk is.

okt_20190927_02
Túránk kiindulópontja, Káptalantóti buszmegálló

Nemsokára magunk mögött hagyjuk a falut és a kivezetőúton feltűnik a mai fő célpont: a Csobánc. Elég tekintélyt parancsolóan magaslik előttünk, majd’ 250 méter kemény emelkedő vár ránk.

okt_20190927_03
Elhagyjuk Káptalantótit, szemben a Csobánc

Átkelünk a Tapolcára vezető országúton és rögtön elkezdjük a lassú emelkedésünket, de nem akármilyen körülmények között: jobbra-balra hatalmas szőlőültetvények minderre. Persze nem bírjuk ki, megkóstoljuk, nagyon finom édes a szőlő, finom bor lesz belőle 🙂

okt_20190927_04
Rendhagyó kék jelzés 🙂

okt_20190927_05
Egyre közeledünk a Csobánchoz

Ahogy lassan emelkedünk felfelé, úgy lesz a kilátás is egyre gyönyörűbb: egyre több részlete bukkan elő a Tapolcai-medencének. Összenézünk Orsival: ha itt a hegy lábánál ilyen a kilátás, mi lesz fent?

okt_20190927_06
Kilátás a Szent György-hegyre

okt_20190927_07
Kilátás a Gulács felé, a takarásban a Badacsony bújik meg

Miután kigyönyörködtük magunkat – és erőt gyűjtöttünk a csúcsmászáshoz -, elindulunk be az erdőbe és felfelé a csúcsra. Ez már a negyedig tanúhegyünk, így már tudjuk mire számíthatunk: jó meredek hegyoldalra rengeteg kővel. Hát, megkaptuk 🙂

okt_20190927_08
Út felfelé a Csobáncra

Alaposan megizzadunk, mire felérünk, igaz, az elő-előbukkanó panoráma igencsak erőt ad a folytatáshoz. Végül felértünk a tető keleti oldalára – és tátva marad a szánk. Voltak előzetes elképzeléseink, hogy mi vár ránk, de ez mindezt felülmúlta.

okt_20190927_09
Visszatekintés a kiindulópontra: a kép közepén lévő házak (a mező mögött) az Káptalantóti, mi a szántóföldtől ferdén lefelé vezető úton jöttünk be, mellette a hatalmas szőlőtáblák. A távolban a Balaton és a Tóti-hegy.

okt_20190927_11
Kilátás kelet felé

okt_20190927_14
Északkelet felé tekintve szemünk két ismerős tornyon akad meg: “Te, az nem a Kab-hegy?” – “De, az bizony az!”

okt_20190927_12
A távolban felbukkan egy újabb tanúhegy: a Somló (ez már észak felé van)

okt_20190927_13
Északnyugat felé egy újabb ismerős sejlik fel: Sümeg és a híres vára

Aztán elértük a plató nyugati felét, ahol a vár is áll(ott), és elénk tárul a Tapolcai-medence a maga szépségében.

okt_20190927_10
Panorámakép a Tapolcai-medencéről (bal szélen a Szent György-hegy)

okt_20190927_15
Természetesen ráláttunk Tapolcára is

okt_20190927_16
Egy újabb ismerős: a Szent György-hegy

okt_20190927_17
Csobánc vára (és néhány siklóernyős)

okt_20190927_18
Természetesen Leó is ott volt velünk, Orsinak köszönhetően arcplasztikán esett át, így már nem olyan ijedős 🙂

okt_20190927_19
Balra a Szent György-hegy, középen a kis csúcsos hegytetején van a szigligeti vár, mögötte a Balaton nyugati vége és elvileg Keszthely

okt_20190927_20
A Badacsony és előtérben a Gulács

okt_20190927_21
Telezoomos kép a Tapolcai-medencéről: (balról jobbra) Gulács, Badacsony, Antal-hegy, Szigligeti várhegy, Badacsony. Az a durva, hogy az Antal-hegy kivételével minden jártunk már…

Ez a “kis” nézelődés eléggé megnyomta a szintidőnket, de nem bántuk egy cseppet sem: nem mindennapi kilátásban volt részünk. Mondtuk is, hogy ha ezek után már nem látunk semmit, akkor is elégedettek leszünk a túrával. Persze akkor még nem tudtuk, mit hoz majd a másnap…
Szóval miután kigyönyörködtük magunkat, indultunk tovább. Úgy láttuk, hogy megint sikerült a nehezebb oldalt kifognunk, a lefelé rész kicsit – de csak kicsit! – könnyebbnek tűnt. Hamarosan már hátulról csodálhatjuk a Csobáncot.

okt_20190927_22
A Csobánc “hátulról”, természetesen szőlőkkel körítve

Nem sok időnk maradt a lazításra, hiszen ahogy leértünk, szinte rögtön indultunk is felfelé a következő hegyre (Láz-Tető).

okt_20190927_23
Indulunk a következő hegy felé, az előttünk álló “buckán” kell majd átkelnünk

Szerencsére ez már egyáltalán nem olyan vészes, mint számítottuk, minden különösebb erőfeszítés nélkül másszuk meg a hegy oldalát. (A csúcsra itt nem vitt fel az utunk)

okt_20190927_24
Erdei útvonal

A túloldali leereszkedés után még öt km maradt hátra Szentbékkálláig, jórészt vízszintes és jól járható úton.

okt_20190927_25
Vízszintes és jól járható út

Ez néhol vadregényesebb katlanban, néha mezőn, néha szőlőtőkék mellett vezetett el, a változatosságra egy szavunk sem lehetett.

okt_20190927_26
Út katlanban, ahol nem egy kidőlt fán kellett átmásznunk

okt_20190927_27
Az elmaradhatatlan szőlős – itt már volt szüret…

Szentbékkálla előtt utunk a kőtenger természeti látványosságon keresztül vezetett. Ez a hely arról nevezetes, hogy az itt lévő homokköveket igen különleges formákra formálta a természet (a szél és a víz együtt). Az biztos, hogy rengeteg furcsa és érdekes követ láttunk. Személy szerint nekem egyébként jobban tetszett, mint az Úrkúti-őskarszt.

okt_20190927_28
Szentbékkállai-kőtenger

okt_20190927_29
Szentbékkállai-kőtenger

okt_20190927_30
Újabb érdekes kövek a kőtengerben

A kövekben való gyönyörködés után már nem volt messze a mai túránk végpontja, Szentbékkálla.

okt_20190927_31
Megérkeztünk Szentbékkállára

Mielőtt azonban a szállásra mehettünk volna, a kék még tett egy kitérőt a falu felett álló Velétei Palotarom felé, hogy azt megtekintve (lehet, hogy már fáradtak voltunk, de nem tudtuk hová tenni ezt a boltív jellegű romot)  ismét megérkezünk a célunkhoz. Felkerestük a szállásunkat, a Fruzsi vendégházat, elfoglaltuk a szobánkat, ami igazából az egész házat jelentette most, mert a másik két szobában aznapra nem volt foglalás. Kicsit pihenünk, majd elindulunk enni az Öreghegy Fogadóba. Szerencsénk volt, még éppen kaptunk enni, nem igazán vagyunk hozzászokva, hogy 19-ig lehet csak vacsorázni. Persze megértem őket, mert mikor beléptünk, mi voltunk az egyedüli vendég…Vacsora után visszatértünk a szállásunkra, fürödtünk egy hatalmasat majd hamar aludni tértünk.

Másnap korán keltünk, fél 9 után nem sokkal már úton voltunk a mai egyetlen hegy, a Fekete-hegy felé. Az idő nem volt olyan szép, mint tegnap, elég felhős volt, reménykedtünk benne, hogy mire felérünk, addigra kiderül, ugyanis a csúcson van egy kilátó, ahonnan állítólag nagyon szép a kilátás.

okt_20190927_32
Elhagyjuk Szentbékkállát

okt_20190927_33
A Fekete-hegy, rajta az innen picinek tűnő kilátóval ( a képen a középtől kicsit jobbra)

Először a Fekete-hegy oldalában lévő Öreg-hegy oldalán indultunk felfelé, ez a helyiek szőlőskertje igazából.

okt_20190927_34
Indulás felfelé, ismét szőlők mellett

okt_20190927_35
Visszatekintés Szentbékkállára az Öreg-hegy oldalából

okt_20190927_36
A Badacsony a távolban

Egy újabb – immár sokadik – tanúhegyre mászunk fel, a szokásos köves, meredek és vadregényes úton.

okt_20190927_37
Ösvény

okt_20190927_38
Már majdnem felértünk – és igen, kövek, bazaltkövek mindenhol

Felértünk 370 méter magasra a hegy tetejére – és rögtön ott találtuk az Eötvös Károly-kilátót. Hát jó, ha már itt vagyunk, másszunk fel – úgyis imádjuk a kilátókat (egyszer összeszámoljuk majd, hányban is jártunk már).

okt_20190927_39
Az Eötvös Károly-kilátó

Nos. A Csobáncról sejtettük, hogy szép lesz a kilátás, igazából csak azért vártuk nagyon ezt a túrát…így aztán akkora hatalmasat ütött az, ami a szemünk elé tárult, hogy percekig szót sem kaptunk…ugyanis felmentünk, és az egész Káli-medence ott feküdt a lábunk előtt. Leírhatatlan volt.

okt_20190927_40
Kilátás kelet felé: előtérben Szentbékkálla (onnan indultunk), háttérben a jellegzetes Szent György-hegy és balra a Csobánc (még a Szigligeti várhegy is látszik!)

okt_20190927_41
Hegyek között Tapolca

okt_20190927_42
A Badacsony, a Gulács és a Tóti-hegy a távolban (na meg egy kis Balaton), a távolabbi falu a hegy tövében Mindszentkálla

okt_20190927_43
A Badacsony (balra), a Gulács (jobbra) és a Tóti-hegy (középen) nagyban

okt_20190927_44
Balaton, a túlparton Fonyód

okt_20190927_45
A távolban a Tihanyi-félsziget

okt_20190927_46
A Káli-medence

okt_20190927_47
Kilátás a Tapolcai-medence felé

okt_20190927_48
Panorámakép a teljes Káli-medencéről

okt_20190927_49
Túraszelfi 🙂

okt_20190927_50
Leó is szeretett volna egy képet

Miután kigyönyörködtük magunkat, indultunk tovább a hegy tetején. Majd’ három km-t mentünk a Fekete-hegy tetején – kicsit olyan érzésünk volt, mint nyáron a Rax-platón, csak itt kevesebb kő és több növény volt 🙂

okt_20190927_51
Úton egy tanúhegy tetején

okt_20190927_52
Mintha nem is egy hegy tetején lennénk

A platótúra után egy keskeny szurdokban megkezdtük leereszkedésünket Balatonhenye felé.

okt_20190927_53
Az ereszkedés sem egyszerű legtöbbször egy tanúhegyről…

Alig értünk ki a katlanból és az erdőből, ismét előbukkantak az elmaradhatatlan szőlők. Ráadásul tényleg sikerült jó korra időzítenünk a túrát: nem egy helyen ment a szüret. Aztán nemsokára feltűntek a távolban Balatonhenye házai – ez a mai egy ilyen rövid 8 km-es túra lesz csak-, de még mielőtt teljesen leereszkedtünk volna, még tudtunk egy utolsó pillantást vetni a hegyoldalból a csodálatos Káli-medencére és a Balatonra.

okt_20190927_54
A szőlőtőkék mögött már látszik Balatonhenye

okt_20190927_55
Búcsú a Káli-medencétől

Élményektől és a látványtól teljesen feldobottan, jóleső fáradtsággal érkezünk meg túránk végpontjára: Balatonhenyére.

okt_20190927_56
Megérkezünk Balatonhenyére

A vegyesbolt előtt lévő táblánál pecsételünk, majd a közelben lévő buszforduló felé vesszük az irányt. Jóllehet sok időt eltöltöttünk az Eötvös-kilátóban, mégis maradt majd’ egy óránk a buszig – úgy látszik ez a buszra várások túrája is. Sebaj, van pad, jó az idő, kellemes meleg van, így nem gond várakozni. Fél egy előtt nem sokkal jön a busz, megyünk vele vissza a tegnapi kiindulópontra, Révfülöpre, hogy hamarosan már Budapest felé vigyen bennünket a vonat.

Voltak elképzeléseink és várakozásaink a túrával kapcsolatban, de azt kell hogy mondjam, ezek mind nagyon szerények voltak a látottakhoz képest. Sejtettük, hogy szép lesz a kilátás a Csobáncról, de nem azt, hogy ennyire…gyönyörű látvány tárult elénk a Tapolcai-medencéről és a rengeteg tanúheggyel. Volt valami nagyon különös és felemelő abban, hogy amerre szinte néztünk, arra már voltunk. Nézd, ott a van Tapolca, ott  a Szent György-hegy, a Szigligeti várhegy, a Badacsony, a Gulács… és mi már mindet megmásztuk! Nem kellett térkép, már tudtuk mindegyik hegyről, hogy melyik melyik, láttuk őket már egészen közelről is. Sümegről és a Kab-hegyről már nem is beszélve, plusz Sümeg mellett ott van, ott kell lennie (nem láttuk egyértelműen) a Tátika várnak is, ahonnan látható a Csobánc…elégedetten néztünk végig a medencén: igen, ennek a peremét mi már végigjártuk!
Aztán másnap jött az igazi meglepetés, ugyanis arra nem számítottunk, hogy az Eötvös-kilátóból ilyen csodában lesz részünk. Ez volt a legmegdöbbentőbb…rendben, hogy lesz valami kilátás, de hogy az egész Káli-medence? Azt hiszem itt lettünk örök szerelmesei a Balaton-felvidéknek!
Jóllehet összességében a két nap alig mentünk 20 km felett, de ebben benne volt három kemény tanúhegy, ráadásul nem voltunk fizikailag-szellemileg sem a legjobb formában, így ez most pont elég volt, ráadásul mi nem az a rohanós fajta vagyunk, inkább megfontoltan, de kiélvezve megyünk. És itt azt hiszem kiélveztük maximálisan a tájat és a túrát! Nagyon nem bántuk meg, hogy eljöttünk, mert csodálatos időben két rendkívüli túrát tettünk.
Egyszer még visszatérünk a Balaton-felvidékre, mert a Balatonhenye és Nagyvázsony közötti 15 km még hiányzik, de az már csak levezetés lesz, ezzel a két túrával kimaxoltuk ezt a részt szerintem. Ide még vissza fogunk térni, az biztos!

OKT 6. szakasz: Badacsonytördemic – Nagyvázsony

Ebből teljesítve: Káptalantóti-Balatonhenye

  1. nap Káptalantóti-Szentbékkálla
    Táv: 13,8 km
    Szintemelkedés: 510 m fel, 460 le.
    Érintett települések: 2 db (Káptalantóti,Szentbékkálla)
    Pecsétek: 3 db.
  2. nap Szentbékkálla-Balatonhenye
    Táv: 7,4 km
    Szintemelkedés: 230 m fel, 185 le.
    Érintett települések: 2 db (Szentbékkálla-Balatonhenye)
    Pecsétek: 2 db.

Összesen:
Táv: 815 km (70%)
Pecsétek: 112

1. nap szint (az első csúcs a Csobánc)
06_2_szint

1. nap útvonal (kékkel)

06_2_utvonal

2. nap szint
06_3_szint

2. nap útvonal (kékkel)
06_3_utvonal

Kéktúra: 2. szakasz befejezve – egy meleg nyári túra a Kemenesháton

A múltkori remek túra után ismét visszatértünk a Kemeneshátra, hogy végül pontot tegyünk a második Sárvár-Sümeg szakaszra is. Legutóbb nagyon megszenvedtük a szakasz végét a Sümeg előtti részt a nagy meleg és a nem túl izgalmas táj miatt, így akkor megfogadtuk, hogy a hiányzó Káld-Ötvös részre csak majd ősszel, a kellemesebb időben térünk vissza. Mégis megszegtük eme döntésünket, ennek oka pedig a Szajki-tavak volt, ahol a szezon – elvileg – május 1-től augusztus 31-ig tart. Mivel akkor még bíztunk benne, hogy legalább vacsoránk és reggelink lesz  – szállás egész évben van -, így nem törődve a nyár utolsó nagy hőhullámával, augusztus utolsó hetét kinéztük, hogy mi akkor megcsináljuk ezt a részt. Gondoltuk, hogy menjünk hét közben, akkor könnyebb lesz szállást foglalnunk, így esett a választásunk augusztus 25-26-ra. Orsi foglalt is szállást, már csak mennünk kellett. Kicsit tartottunk tőle, hogy meleg lesz, ahogy néztük elég sok mezős rész van, végül úgy döntöttünk, hogy ha már elterveztük, akkor megyünk. Viszont választanunk kellett, hogy vagy korán kelünk – ekkor tudunk fürdeni a tóban, cserébe a legnagyobb melegben kell mennünk -, vagy később megyünk – már nem tudunk fürdeni, cserébe túra közben nem főlünk meg. Végül az utóbbi mellett döntöttünk. Nem szeretünk korán kelni, bár most a meleg volt a fő szempont.
Így esett meg, hogy 10:30-kor indultunk Sárvárra, ahová majdnem pontosan 3 óra hosszat tartott az út egy sajnos nem légkondis vonaton. Ott volt fél óránk a káldi buszig. Végül 14:30-ra érkeztünk meg Káld, Pusztalánci elágazáshoz, pontosan oda, ahol a múltkor befejeztük a túránkat. Fülledt meleg, szerencsére szeled, gyengén felhős idő fogadott bennünket. Hát, ilyen időben azért nem lesz egyszerű a túra, de rekordmennyiségű vízzel készültünk – Orsinál gyakorlatilag csak víz volt.
Lekentük magunkat naptejjel és befújtuk kullancsriasztóval, betöltöttem a GPS-t és már indultunk is Hosszúpereszteg felé. Elhaladtunk az iskola előtt, ahol a pecsételtünk, majd megkezdtük utunk kifelé a faluból

okt_20190828_01
Káld, általános iskola, pecsételőhely

okt_20190828_02
Elhagyjuk Káldot

Szerencsére Káld után zöldben és fák között vezet az utunk. A Napot hol takarják felhők, hol kisüt, kellemesebb a idő, mint vártuk, talán az erősebb szélnek köszönhetően. Mindenesetre örülünk, hogy fák között haladunk azért.

okt_20190828_03
Újra a kéken, fák között

A boldogság néhány km után jön az első nagy mező, amin majdnem túlmentünk, mert semmi nem jelezte, hogy balra kellene fordulnunk. Majd egy km-t megyünk a tűző napon, szerére már majdnem 4 óra van, nem érezzük olyan forrónak a levegőt, pedig az órám szerint 33 fok van…

okt_20190828_04
Tűző napsütésben nem a legideálisabb túraútvonal

Hamarosan visszatérünk a fák közé, de csak hogy rákészüljünk a Hosszúpereszteg előtti nagy szántóföldre.

okt_20190828_05
Kis árnyék, de jó meleg

Hamarosan ki is fordulunk a mezőre. Eleinte még bal oldalt vannak fák, majd később azok is eltünedeznek és a nyílt mezőn haladunk előre.

okt_20190828_06
Ismét a tűző napon

okt_20190828_07
Kéktúra útvonal egy mezőn, a távolban Hosszúpereszteg – és igen, bal oldalt az egy hatalmas parlagfű tábla!

A távolban látszik Hosszúpereszteg, ez tartja bennünk a lelket. Látvány nem sok van, végtelen pusztaság, a szél teszi elviselhetővé a meleget, nem gondoltuk, hogy ekkora szél lesz. Egyetlen megdöbbenésünket a mellettünk lévő hatalmas parlagfűtábla váltja ki – nem kellene ezt irtani? Könnyebben túljutottunk a közel 2,5 km hosszúságú mezős szakaszon, mint ahogy gondoltuk. Ennek örülünk, ráadásul megérkeztünk Hosszúperesztegre is.

okt_20190828_08
Megérkeztünk Hosszúperesztegre

A falut a 8-as főút vágja ketté, mielőtt átkelnénk az úton észreveszünk egy dohányboltot, amelyet rögtön betámadunk hideg üdítőért. Nagyon jól esik a szénsavas kóla 🙂

okt_20190828_09
Hosszúpereszteg másik része, a 8-as úton túl, hátul a templom a pecséttel

Frissítés után átkelünk az úton és nemsokára megérkezünk a mai egyetlen közbenső pecsétünkhöz a templomhoz. Pecsételünk, eszünk, majd indulunk tovább az innen már csak 5 km-re lévő Szaki-tavakhoz. Aszfaltúton hagyjuk el a falut, amelyről nem sokára befordulunk az erdőbe.

okt_20190828_10
Országút Hosszúpereszteg után

A lemenő nap sugarai kellemesen szűrődnek át a fákon, a hőmérséklet elkezd csökkenni, már-már kellemes túraidő lesz – így este hat magasságában. A köves erdészeti út nyílegyenesen a tavakhoz visz már bennünket.

okt_20190828_11
Erdei út, amely a tavakhoz visz

Nagyjából két km után érjük el az első tavat – a fákon át látjuk a víztükröt, innen még majd’ egy km amíg elérjük az üdülőket. Fél hét előtt nem sokkal érkezünk meg a Szajki-tavak házaihoz.

okt_20190828_12
Megérkeztünk a Szajki-tavakhoz

Hívjuk a szállásadónkat, hamarosan jön és megmutatja, hogy melyik kis nyaraló lesz a szállásunk. Szól, hogy ha szeretnénk enni, akkor siessünk, mert kezdenek bezárni a kajáldák. Lepakolunk és rögtön elindulunk a “központba”, hogy együnk valamit, mert igen éhesek vagyunk. Hétre érünk oda, az étterem, amit kinéztünk addigra már bezárt. Pffff. Sebaj eszünk egy sajtos-tejfölös lángost (“bajnokok eledele”), bár valami tartalmasabb jól esett volna. Ekkor derül ki, hogy a nyitvatartás – ami fent van a neten-, az igencsak szabatosan érzelmezhető itt. Például reggel 10 előtt semmi nincs nyitva, hiába van az a honlapjukon, hogy nyolckor nyitnak – ennyit a reggelinkről. Morgolódunk magunkban – jogosan -, hiszen pont azért jöttünk ebben a dög melegben, hogy legyen vacsora és reggeli, erre tessék. Ha ezt tudjuk, akkor ősszel jövünk erre és hozunk magunkkal több ennivalót. Na mindegy, a lángost benyomtuk, vettünk vizet holnapra, szerencsére van tartalék kajánk – pont erre az eshetőségre készülve betettük. Vacsora után sétálunk a tavak körül, lemegyünk a partjára is, kellemesen meleg a víz, most azt mondjuk, kár, hogy későn értünk ide és már nem tudtunk fürödni…bár délben a mező gyilkos lett volna.

okt_20190828_13
Gyönyörű esti kilátás a 7. számú tóra (ebben lehet csak fürdeni, a többi horgásztó)

Éjjel nem aludtunk a legjobban, az ágy jó kemény volt, a szomszédban pedig sokáig ment a parti. Ennek ellenére 7kor már talpon vagyunk, készülődünk a mai távra. Megreggelizünk, feltöltjük kulacsainkat, összepakolunk és fél 9 magasságában elindulunk Ötvös, majd Dabronc felé. Még több vizet viszünk magunkkal, mint tegnap, hiszen 20 km a táv, amely egyetlen települést sem fog érinteni!
Magunk mögött hagyjuk tehát a Szajki-tavakat és bevetjük magunkat az erdőbe. Reggel lévén kellemes 22 fok van, fák árnyékot vetnek ránk és megjött a meteorológusok által jósolt fátyolfelhőzet is, amely tompítja a Napot.

okt_20190828_14
Kellemes ösvényen indultunk

Jól haladunk, csakúgy mint tegnap, nagy – vagy egyáltalán bármilyen emelkedő – nem lesz. Egyedül a sok pókháló töri meg az ütemes haladásunk, folyton azt kell leszednünk magunkról. Hamarosan kiérünk egy erdészeti útra, ott egy kicsit fellélegezhetünk.

okt_20190828_15
Erdészeti út

Az erdészeti útról letérve derékszögű cikk-cakkokban közlekedünk, az erdőben lévő egyenes vágások és a lezárt tarvágások mentén. Hol jobb, hol rosszabb a jelölés, a GPS mindenesetre jó szolgálatot tett.

okt_20190828_16
Sűrűsödő aljnövényzet

okt_20190828_17
Balra erdő, jobbra tarvágás

Kicsit furcsa volt, hogy ilyen sok tarvágással és elkerített területtel találkozunk, a térkép nem jelölte őket, azt hittük végig erdőben megyünk majd.
Egy rövid országutas rész után a megyét váltunk, immár Zala megyében haladunk tovább. A táj elég egyhangú, erdészeti utak, tarvágások és szűk ösvények váltakoznak. Másfél héttel a Rax-Alpok túrák után egy kicsit ingerszegénynek érezzük a tájat. 😦

okt_20190828_18
Köves erdészeti út – jól lehet rajta haladni

okt_20190828_19
Sokadik tarvágás és kerítés mellett

De akkor nem tudtuk, hogy a java még hátra van. Pont amikor a meleg és az ingerszegénység miatt elértük a holtpontot, jött a legküzdelmesebb része a szakasznak. A korábban jól járható erdészeti utak eltűntek és egyre keskenyebb út és egyre sűrűbb növényzet lett a jellemzőbb.

okt_20190828_20
Kaszált turistaút – ilyet is ritkán látni Magyarországon

okt_20190828_21
Itt még csak combközépig ért a növényzet

Eleinte még élveztük, hogy végre egy kis kihívás, de aztán eléggé eldurvultak a dolgok, mikor fejmagasságig érő dzsungelben kellett már haladnunk.

okt_20190828_22
Dzsungelharc kezdődik

Volt vagy 400 méter, ahol tényleg alig bírtunk haladni. Ez egyébként eléggé kivett belőlünk mind fizikailag, mind mentálisan. Aztán mikor kiértünk egy széles útra a bozótos után, azt hittük, hogy fellélegezhetünk, de nem, négy vagy öt hatalmas pocsolyával találtuk magunkat szembe. Mivel elég gusztustalannak tűnt a víz – na meg mélynek – így az erdőben – újabb bozótharccal – kerültük ki ezeket. El sem merem képzelni, mekkorák lehetnek, ha nem egy száraz időszakban jövünk…

okt_20190828_23
Hatalmas pocsolyák a nyár legforróbb napján

Az utolsó pocsolya legyőzése után jött egy kis nyugisabb szakasz – ránk is fért az előző két km küzdelme után. Elértük a Zalaegerszeg-Boba vasútvonalat – erre jön majd a vonatunk – ezzel párhuzamosan haladunk egy aszfaltúton, közben átmentünk egy kis időre Veszprém megyébe. Elérünk egy elágazáshoz: balra Ötvös (amely Dabronc része), jobbra Türje – mi itt jobbra megyünk. Átkelünk a síneken egy felüljárón, majd visszaérkezünk Zala megyébe 🙂

okt_20190828_24
Visszaérkeztünk Zalába

Aztán jött a nap legszomorúbb része: tudtuk, hogy valaki elvitte az ötvösi pecsétet, mert augusztus 16-án írták facebookra és a ttt csoportba is, de reménykedtünk  benne, hogy az azért csak 10 napja volt már, csak pótolták a pecsétet. Hát sajnos nem. Több mint 100 sikeres pecsételés után csak a hűlt helyét találtuk a doboznak a fán. (Megjegyzés: a blog írásakor – szeptember 7. – még mindig nincs új pecsét) Nagyon szomorúak voltunk. Kicsit úgy éreztük, mintha átok ülne ezen a túrán.

okt_20190828_25
A pecsét hűlt helye

Ráadásul ebben az utolsó erdős szakaszban megszálltak bennünket a bogarak – biztos lenyomta őket a légnyomás vagy jöttek a “szagunkra” – de nagyon idegesítő volt, ahogy ott repdestek a fejünknél, még jó, hogy volt rajtunk szemüveg. Ilyet is ritkán mondok, de megkönnyebbülve értünk ki az országútra.

okt_20190828_26
Út Sümeg és Dabronc felé

Egy km-t mentünk nagyjából, mire elértük a Sümeg felé vezető leágazást – errefelé mentünk a múltkor, most folytattuk utunkat Dabronc vasútállomása felé. A távolban feltűnt Sümeg vára, csakúgy mint a múltkor. Nagyjából két km-t mentünk délidőben a tűző Napon egy aszfaltúton Dabroncig – óriási élmény volt. Mondjuk 20 km után megpillantani házakat ismét, az nem volt rossz 🙂

okt_20190828_27
Megérkeztünk Dabronc vasútállomására, innen mentünk haza

Volt még fél óránk a vonatig, addig megvettem a jegyet, majd megebédeltünk. Nem sokkal fél három előtt jött a Citadella nemzetközi gyors, hogy Bobán át Pestre vigyen közel három óra alatt.
Így utólag azt mondom, nem volt szerencsés, hogy ezt a meleg nyári napot választottuk a túrára. A fő vezérelv a Szajki-tavak nyitvatartása volt, ahol ennek ellenére ráfaragtunk. Jobban jártunk volna, ha ezt a részt is olyan hűvösbe csináljuk meg, mint a szakasz elejét. Akkor talán kicsit jobban is élveztük volna, mert a második nap végére nagyon elfáradtunk. Nem fizikálisan, bár a meleg azért alaposan kivett belőlünk, hanem inkább lelkileg. Nem voltak hegyek, kilátások, csak végtelen síkok, mérnöki pontossággal húzott erdészeti utakon vezető utak. Ingerszegény volt sajnos, bár lehet, hogy rányomta a bélyegét a meleg mellett a nem túl jó szállás és a vacsora hiánya is, ki tudja. Egy biztos, nem ez lesz az a szakasz és túra, amire jó kedvvel fogunk visszagondolni. Sebaj, nem tetszhet mindenkinek minden szakasz, bár eleddig a Kemenesháti szakaszokkal olyan nagy bajunk azért nem volt (na jó, pont ennek a folytatása Sümeg felé sem volt élvezetes).  Egy a fontos: ha az ötvösi pecsét nem is, de ezzel ez a szakasz is megvan. És ezzel lett egy igen hosszú, összefüggő szakasz Kőszegtől egészen Káptalantótiig. És ezzel véget értek a dunántúli lapos szakaszok is 🙂 Úgyhogy jön az ősz, jöhetnek a hegyek!

OKT 2. szakasz: Sárvár – Sümeg

Ebből teljesítve: Káld – Örvös (Dabronc)

  1. nap Káld – Szajki-tavak
    Táv: 16,6 km
    Szintemelkedés: 170 m fel, 170 le.
    Érintett települések: 2 db (Káld, Hosszúpereszteg)
    Pecsétek: 3 db.
  2. nap Szajki-tavak – Ötvös (Dabronc)
    Táv: 20,5 km
    Szintemelkedés: 105 m fel, 135 le.
    Érintett települések: 1 db (Hosszúpereszteg – Szajki tavak oda tartozik) – Dabronc, csak a vasút miatt, nem a kék része
    Pecsétek: 3 db.

Összesen:
Táv: 793 km (68%)
Pecsétek: 108

A szintemelkedés (1. nap)02_3_szint

Az útvonal (1. nap)

02_3_utvonal

Szintemelkedés (2. nap)

02_4_szint

Útvonal (2. nap)
02_4_utvonal

Kéktúra: 7. szakasz teljesítve – a Kab-hegy bevétele

Felbuzdulva a múltkori kétnapos túránk sikerén – hogy milyen jó kondiban vagyunk -, úgy döntöttünk, hogy egy újabb kéktúra szakaszt begyűrünk a hétvégén. Több kétnapos túra is van a tarsolyunkban, de mivel elég későn döntöttük el, hogy menjünk, így kicsit beszűkültek a lehetőségeink. Végül a 7. szakaszra a Dél-Bakonyra esett a választásunk, bár eredetileg ezt is kétnaposba terveztük, első nap Nagyvázsony megtekintésével, másnap a túrával, ez módosult most csak a túrára, a várat pedig majd megnézzük a 6. szakasz végén – amelyet mindenképpen ezen az ősszel – szüretkor – megcsinálni. Persze eljutni kora reggel nem olyan könnyű Nagyvázsonyba, szerencsére sikerült oszkáros fuvart találnunk, így kicsit aludhattunk még, nem kellett a hajnali busszal mennünk. Kicsit izgultam, hogy szombat reggel fél nyolckor nem lesz-e durva nagy forgalom az M7-en, de szerencsére nem volt vészes, így kilenc óra előtt nem sokkal már Nagyvázsonyban voltunk. Az ég elég szépen borult volt, csepergett az eső is – sebaj, legalább nem kell a naptej. Hideg persze egyáltalán nem volt. Reméltük, hogy a mai napra ígért nagy viharok azért majd elkerülnek bennünket. Egy kis bemelegítő séta után megtaláltuk a várat, pecsételtünk a pénztárnál és elindulunk utunkra Kislőd felé.

okt_20190727_01
A nagyvázsonyi vár

Már rögtön az induláskor láttuk a mai túránk – szó szerint – csúcspontját, a Kab-hegyet a TV és rádióadójával – elég szépen a környék fölé tornyosul. Oda megyünk, majd’ 400 méter szint vár addig ránk.

okt_20190727_02
A távolban feltűnt a Kab-hegy, oda megyünk, bár messzebbnek tűnik, 10 km innen

Nagyvázsonyt a 77-es úton hagyjuk el, kicsivel több mint egy km-t mentünk az elég forgalmas úton.

okt_20190727_03
Elhagyjuk Nagyvázsonyt

Szerencsére gond nélkül megúsztuk az országutat, innen már nyugisabb lesz. Ráfordulunk a Kab-hegy felé vezető útra.

okt_20190727_04
Indulunk a hegyek felé

Az út első része mezőkön visz keresztül. Most nagyon áldjuk, hogy egyrészt nem süt a Nap – nem égünk már le a legelején-, és hogy van GPS-ünk, mert néhányszor nagyon nem egyértelmű, hogy merre kellene mennünk. Persze előnye is van a mezőnek: végig szemünk előtt van a hegycsúcs, illetve remek visszatekintési lehetőség nyílik a már megtett távra és Nagyvázsonyra.

okt_20190727_05
Visszatekintés Nagyvázsonyra

Nagyjából három km után érünk be az erdőbe, innentől szerencsére a jelzések is megszaporodtak és rendben voltak. Ezzel együtt természetesen elbúcsúztunk – legalábbis egy időre – a Kab-hegy látványától.

okt_20190727_06
Beértünk a Bakonyba

Az utunk alig emelkedik – még -, nagyon kellemes, ligetes részeken haladunk, az út is nagyrészt szép széles – pedig már fel voltunk készülve a nagy bozótosra.

okt_20190727_07
Kellemes bakonyi út

okt_20190727_08
Magas tölgyesek között

Aztán a hosszú bevezető – majd’ 7 km után – ráfordulunk a csúcs felé vivő nyiladéknak, innentől az út is elkezd komolyabban emelkedni.

okt_20190727_09
Nyílegyenesen elindulunk a csúcs felé

Aztán legnagyobb meglepetésünkre, amikor az utunk keresztezi a csúcsra vezető erdészeti utat – előbukkan a csúcs, sokkal közelebb, mint amikor elköszöntünk tőle a mező végén. Döbbenetes volt, ahogy egyszer csak kibukkantak a fák közül.

okt_20190727_10
Egyszer csak kibukkant a csúcs – igen közel

Ez nagyon nagy erőt adott a folytatáshoz. A felfelé menetelést megtöri egy oldalra fordulás – a meredek hegyoldal miatt nem tudunk szemből csúcstámadni -, amely egy kis létrázással is egybekötöttek.

okt_20190727_11
Létrázás az állatok elől elzárt területre

Az út tovább emelkedik rendületlen, bár megmondom őszintén, azt hittem, hogy olyan lesz, mint az Inóci vágás a Nagy-Hideg-hegy előtt, hogy végig combosan emelkedik, de nem. Voltak ahhoz hasonló szakaszok, de voltak jó enyhék is.

okt_20190727_12
Széles és laposabb út – már 500 méter felett járunk

Az oldalra letéréssel elvesztettük szemünk elől a csúcsot, amely nemsokára ismét előbukkant, igaz kicsit furán. Lentről úgy tűnt, hogy a két torony egymás mellett van – abból az irányból, ahonnan mi jövünk, de aztán kiderült, hogy egymás mögött vannak, ráadásul elég messzire. Fura volt azt látni, hogy a rádióadó előttünk van, a tv torony pedig mellettünk balra…ebből persze következik az is, hogy nem is egy magasságban vannak…

okt_20190727_13
Szemben a TV torony, egy magasságban velünk – ekkor még azt hittük, hogy már felértünk….

okt_20190727_14
…aztán fordulás után derült ki, hogy még nagyon nem….(a kép nagyon nem adja vissza a meredekséget!)

Ráfordulunk a csúcs felé vezető utolsó szakaszra – és tátva marad a szánk: jó kis emelkedő vár ránk. Utólag megnéztem, 280 méter alatt emelkedtünk 60 méter szintet!

okt_20190727_15
Felfelelé az emelkedőn (a kép nagyon nem adja vissza a meredekséget!)

okt_20190727_16
Visszatekintés az emelkedőre – és a mögötte lévő Káli-medencére

Megküzdöttünk ám derekasan az emelkedővel, de továbbra is azt mondom, ezt az utolsót leszámítva egyáltalán nem volt vészes, sokkal keményebbre és kimerítőbbre számítottunk. De mindegy is, fent vagyunk, bevettük a Dél-Bakony legmagasabb csúcsát!

okt_20190727_17
A Kab-hegyi TV torony

Szerencsére felkészültünk a látnivalókból, így megkerülve a TV tornyot kijutunk a Kinizsi Pál kilátóhoz – sajnos semmi nem jelöli, hogy van egyáltalán kilátó.

okt_20190727_18
A Kinizsi Pál kilátó a torony lábánál – vicces a maga 9 méteres magasságával a 133 méteres adó mellett 🙂

A kilátás egyszerűen lenyűgöző a kilátóból – még a párás idő ellenére is!

okt_20190727_19
Kilátás Nagyvázsony és a Balaton felé

okt_20190727_20
Hosszú idő után ismét túraszelfi!

Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, elindulunk lefelé Úrkút felé. Elhaladunk a TV- és rádióadó mellett, amely még magasabb, 238 méter, ezzel egyébként Magyarország 4. legmagasabb építménye!

okt_20190727_21
A 238 méter magas TV- és rádióadó

Beérve a hegy mögé egyszer csak a fák között előbukkan egy furcsa alakú hegy a távolban. Tanakodunk, vajon melyik lehet, csak nem? De bizony: az a Somló! Oda is kellene egy túrát szerveznünk majd – szigorúan szüretkor persze 🙂

okt_20190727_22
A Somló a távolban

Miután elmerengtünk egy somló-hegyi túrán, indulunk tovább, a csúcstól egy betonút vezet lefelé, majd’ másfél km-t mentünk, amíg elértük az erdészházat, ahol begyűjtjük a mai második pecsétet.

okt_20190727_23
Feltűnik az erdészház

Indulunk tova, szerencsére lefelé, szerencsétlenségünkre betonon. Közben a felhők is el-eltűnödöznek az égről, kezd egyre melegebb lenni, egyre erősebben süt a Nap is.

okt_20190727_24
Betonúton lefelé

Másfél km után térünk be ismét az erdőbe a fák közé. Aztán hamarosan majdnem meg is bánjuk, hogy visszavágytunk, mert majdnem nyakig érő növényzetbe futunk bele.

okt_20190727_25
Vissza az erdőbe

okt_20190727_26
Egyre növekvő aljnövényzet – hol az ösvény?

A magas fű után visszatérünk a nem is olyan régen elhagyott betonútra, még egy kicsit megyünk rajta, mielőtt elfordulnánk Úrkút felé.

okt_20190727_27
Rövid gerinctúra Úrkút előtt

Egy kellemes erdei – mezei- erdei szakasz után érkezünk meg Úrkút határába.

okt_20190727_28
Megérkeztünk Úrkútra

A falu határában találkozunk a falu névadó kútjával.

okt_20190727_29
Erről a kútról kapta a település a nevét

Itt már jó meleg van, így eldöntjük, hogy a pecsétnél lévő Kéktúra kocsmában valami hűsítő folyadékot veszünk magunkhoz. Ez nem igazán sikerült, ugyanis a kocsma valami rejtélyes ok miatt hétvégente 12 és 16 között zárva van. Pont csúcsidőben, gratulálok. Legalább a pecsét rendben volt. Sebaj, nem esünk kétségbe, találtunk nem messze egy dohányboltot, ott ittunk és ettünk egy jót. Felfrissülve folyattuk utunkat a várva-várt őskarszt felé. Itt végre nem kellett letérnünk a kékről, hogy ezt lássuk, a kék jelzés – nagyon szellemesen – az őskarszt mellett vezet el.

okt_20190727_30
Belépünk az őskarszt területére – erre visz a kék is

Hamarosan elérjük magát az őskarsztot is – igencsak megdöbbentő és lélegzetelállító látvány.

okt_20190727_31
Az úrkúti őskarszt

okt_20190727_32
Természetesen most is ott volt velünk Leó

okt_20190727_33
Lefelé az őskarszt mélyére

okt_20190727_34
Sziklák

okt_20190727_35
Orsi az őskarszt mélyén

Leereszkedtünk a legmélyére, majd’ 20 km után nem esett olyan jól ez a sok lépcső ám. Szép, szép, de valahogy annyira nem tudott bennünket annyira megragadni. Nekem személy szerint akkor már a Szent György-hegyi és a Badacsonyi bazaltorgonák sokkal jobban tetszettek.
A kissé csalódást keltő őskarszt után indulunk a 7 km-re lévő Kislőd felé. Az út elején kicsit nehezen tudtunk haladni, nem olyan régen lehetett itt faritkítás és rengeteg törmelék maradt az úton.

okt_20190727_36
Szép széles, de tele van fatörmelékkel

Szerencsére hamarosan befordulunk egy keskeny ösvényre, folyamatosan vesztjük a magasságot. A Nap pedig egyre kitartóbban süt, bekenem magam naptejjel, de már érzem, hogy elkéstem 🙂

okt_20190727_37
Ösvény

Hamarosan véget ér a kellemes erdei ösvény, amikor a Güszi-pihenőnél ráfordulunk egy makadámútra – szép hatalmas kövekkel. Orsi mondja, hogy ilyen lesz a egészen Kislődig. Szuper ez így több mint 20 km megtétele után 😦

okt_20190727_38
Makadámút Kislődre

Nagyjából három km-t mentünk így, ameddig véget ért ez a szörnyűség. Elértük a Kislőd szélén lévő Sobri Jóska élményparkot, odamentünk a bejárathoz, hogy nekünk fagyi kell ebben a melegben 🙂 Szerencsére a pénztáros rendes volt és beengedett jegy nélkül, mert csak bent volt jégkrém. Valami elmondhatatlanul jó érzés volt leülni és betolni egy-egy jéghideg jégkrémet.
Felfrissülve tettük meg a hátralévő kb. 600 métert a vasútállomásig.

okt_20190727_39
Túránk végállomása, Városlőd-Kislőd vasútállomás

A túra vége 26,5 km lett – hivatalosan csak 24,1, de ebben benne van az őskarszt, a letérések, minden, meg persze a Kab-hegy is…és még mi izgultunk, hogy nem vagyunk jó erőnlétben. A vége 7:10 lett – 6:50 az itinerben megadott – ez utóbbiban ugyebár nincs benne a kilátó, az őskarszt, az ebéd, stb., szóval tényleg jó formában vagyunk – ez több mint megdöbbentő! Azt hittük, hogy sokkal nehezebben fog menni, sokkal jobban elfáradunk, nem is fogjuk elérni a kinézett vonatot, csak a későbbit. Erre meg 40 percet ücsörögtünk a vasútállomáson.
Aztán jön a vonat, amivel eljutunk Ajkára, majd ott rövid várakozás után felszállunk a már hazafelé tartó vonatra.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megcsinálni ezt a túrát. Régóta szemeztünk vele, hogy milyen hosszú, milyen meredek és milyen kemény lesz. Erre gondoltunk egyet a hét közepén, eljöttünk és megcsináltuk simán 🙂 Az érzéseink a túrával kicsit vegyesek: a Kab-hegy és a kilátás tetszett, az őskarszt kicsit csalódás volt, a Bakony is elég vegyes érzéseket hagyott bennem. Azt hittem, hogy a Kelet-Bakony után a magasabb Dél-Bakony vadregényesebb lesz, de hát nem igazán. Sebaj, majd talán a Magas-Bakony. Mindenesetre volt egy igen remek kis túránk, megvan egy újabb szakasz – teljesen -, és két százalékot haladtunk a teljesítéssel, már majdnem megvan a kétharmad!
Most egy kis szünet jön a kéktúrában, megyünk nyaralni az Alpokba, de aztán folytatjuk!

OKT 7. szakasz? Nagyvázsony – Városlőd-Kislőd

Ebből teljesítve: Nagyvázsony – Városlőd-Kislőd

Táv: 24,1 km
Szintemelkedés: 480 m fel, 450 le.
Érintett települések: 3 db (Nagyvázsony, Úrkút, Kislőd).
Pecsétek: 4 db.

Összesen:
Táv: 762 km (65%)
Pecsétek: 104

A szintemelkedés 07_szint

Az útvonal

07_utvonal