Kicsit régen írtam már…
Az elmúlt időben úgyis csak a Kéktúráról írtam már, jóllehet azon kívül is nem egy dolog történt velem, velünk Orsival. De amilyen sűrűn és sokfélét írtam korábban, annyira hátraszorult most a blog. Hogy miért, azt nem tudom, hogy miért nem írok az egyéb túrákról, azt sem tudom. Na majd kitalálom, mit szeretnék ezzel a bloggal a jövőben.
Most egyelőre szeretném megírni újabb kéktúrás kalandozásunkat, amelyet még a nyáron ejtettünk meg, csak valamiért elmaradt a beszámoló megírása.
Legutóbb még februárban kékeztünk, akkor befejeztünk egy hosszú szakaszt, nyugaton már csak a “csúcstámadás” maradt hátra, Írott-kő megmászása, keleten pedig a Bükk és attól keletre. Sajnos a covid eléggé keresztülhúzta a terveinket – gondolom ezzel nem vagyunk egyedül -, így hosszabb szünet állt be mind a sima, mind a kéktúrában, megfogadtuk a #maradjotthon dolgot mi is. Ennek megfelelően az erőnlétünk eléggé megcsappant, amelyet a nyár elején próbáltuk feljavítani, hiszen csupa kihívást jelentő túra várt ránk, pl. az Írott-kő, vagy Bánkút, vagy 30 km Aggtelek környékén…Ez többé-kevésbé sikerült, plusz nyáron a vírus terjedése is alábbhagyott kicsit, így augusztus elején úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Kőszegre nyaralni, egyrészt pihenni, másrészt felfedezni a környéket – és esetleg átruccanni a szeretett Alpokba -, no és befejezni a kék dunántúli részét.
Egy forró, de záporos hetet sikerült kifognunk Kőszegen, első nap átruccantunk Ausztriába, ahol sikerült is az indulás után 30 perccel bőrig áznunk – idén az Alpok nem volt kedves velünk. Másnap tettünk egy 15 km-es bemelegítő túrát, amely során átbattyogtunk a zöldhatáron Ausztriába, Rőtfalvára (Rattersdorf), majd a Hétforrás érintésével vissza. Kellemesen elfáradtunk, izgatottan vártuk a másnapot, a nyaralásunk fő attrakcióját.
A terv az volt, hogy a “klasszikus” módon csináljuk meg a szakaszt: el busszal Velembe, majd a Szent Vid kápolna érintésével fel Írott-kőre, majd onnan vissza Kőszegre. Nagyon csábított, hogy feltaxizzunk a Hörmann forrásig, de végül bevállaltuk.
Reggel 8:40-kor indult a busz Velembe, 9 óra után nem sokkal, kellemes melegben, verőfényes napsütésbe érkeztünk meg a túránk kiindulópontjához.
A felszerelés megigazítása, kullancsriasztó befújása után elindultunk tehát felfelé az Írott-kőre. Táv: 6 km, szintemelkedés méter. Van ennél rövidebb is, a piros jelzésen, de mi a kék pluszon mentünk, mert útba szerettük volna ejteni a Szent Vid kápolnát.
Az út eleje még könnyedén indul, kellemesen egy patak partja mentén, azonban ahogy nekifordultunk a hegynek, változott a kép és egyre meredekebb lett.
A Szent Vid kápolna előtt igen meredekké vált az út, egy jó kis vízmosásban caplattunk felfelé.
De megérte ezt az utat választanunk, a kápolna gyönyörű, sőt még lett volna némi kilátás is Szombathely felé, ha nem lett volna borzasztóan párás az idő.
Nem elsősorban a kápolna miatt jöttünk erre, hanem itt, a kápolna mellett volt sokáig a kék nyugati végpontja, nem pedig fent Írott-kőn. Ezt egy emlékmű jelzi, amelyet mindenképpen meg szerettünk volna látogatni.
Miután jól kifotózkodtuk magunkat és ettünk egy kicsit, indultuk tovább. Kis vízszintes pihentető után ismét lassan emelkedni kezdett az út.
Ezen második emelkedés végén a Hörmann-forráshoz közel értünk ki az erdőből, már 700 méter felett járva. Vicces volt belegondolni, hogy innen még van egy jó nagy hurkunk a csúcsig, de innen kb. 150 méterrel arrébb fogunk visszafelé jönni majd.
A második emelkedő után, a végső “csúcstámadás” előtt ismét jött egy kis közel vízszintes, hullámvasutas rész. Ennek nagy előnye egyrészt a pihenés mellett, hogy egyre több helyen egyre szebb kilátásban volt részünk…
Közben Ausztria felől közben egyre sötétebb felhők jöttek felénk.
Nem sokkal a végső emelkedő előtt becsatlakozott végre a kék jelzés, bár ez hivatalosan már a Dunántúli Kék része, azért jó volt ismét a kéket látni 🙂
Nekiindultunk hát az utolsó nagy emelkedőnek, amely végén az Írott-kő vár már bennünket. Jó alaposan meg kellett küzdenünk a csúcsért, kb. 600 méter alatt több mint 100 métert mentünk felfelé, a végét egy fenyőerdőben megtéve.
A fenyőerdőből kiérve az esőbeállónál megpillantottuk a pecsétet, rögtön be is pecsételtük a nekünk járót. Innen már csak tényleg néhány lépés volt az Írott-kői kilátó. A kilátóból valami csodálatos panoráma tárul elénk, amelyet most sajnos a felhők és a magas páratartalom kicsit csökkentett.
Miután jól kigyönyörködtük magunkat, elindultunk lefelé, immár a kéken, vissza Kőszegre, hiszen eddig csak a bemelegítés volt, most jön az igazi kékezés 🙂
Lefelé tartó utunk első szakasza igen laza volt – lehet, hogy a Hörmann-forrástól erre kellett volna feljönni? 🙂 – , igaz, a forrásig végig lejtett, így ez az út sem lett volna azért olyan könnyű.
Az úton egyébként rengeteg emberrel találkoztunk, de látszott rajtuk, hogy ők csak a forrásnál lévő parkolótól jöttek. Egy-egy szakaszon még el lehetett látni jó messzire – már amennyire a pára engedte, kicsit hasonlított nekem egyébként a Csóványosról való lejövetelhez a Hárs-bérchez.
Nemsokára elértük a Hörmann forrást – amely a tábla szerint nem iható -, innentől már nem volt tömeg, a Hétforrásig csupán egy emberrel futottunk össze.
Tovább folytattuk tehát ereszkedésünket lefelé, s közben csodálatosnál csodálatosabb erdőket és kilátásokat láttunk.
A Stájer-házak előtt rátértünk egy erdészeti útra, egy jó darabig ezen mentünk, ráadásul emelkedett is, nem esett jól sem a beton, sem a felfelé menetel a sok ereszkedés után. A Stájer-házak sajnos zárva voltak, nem lehetett bemenni megnézni őket.
A Kendig csúcsra vezető elágazásnál térünk be ismét az erdőbe, hogy a nap másik szuper kilátását megkapjuk: elértünk az Óház kilátóhoz. Hát, ha valahonnan csodálatos kilátás nyílik Kőszegre és a Kemeneshátra, nos akkor az ez a kilátó. Mindenképpen érdemes ide felkapaszkodni!
Innen egy rövid, de elég meredek szakasz után értünk el a tegnap már látott Hétforráshoz (más néven Hét vezér forráshoz). Itt pecsételtünk, pihentünk kicsit, majd indultunk tovább. Már nem volt sok hátra Kőszegig.
Az itiner szerint még 4,9 km volt hátra, de mi hosszabbnak éreztük. A felhők elmentek, eső végül nem lett (majd csak éjszaka esett), a kellemes 30 fokos meleg és a sok emelkedő elfárasztott bennünket.
A végén ráadásul meg kellett még küzdenünk a kálváriáról való lejövetellel, amely igazából egy kövekkel teli meredek vízmosás. Fáradtan nem jó móka, bár felfelé sem lehet semmi!
Fáradtan, de boldogan érkeztünk vissza Kőszegre.
Nem volt már sok hátra a Főtérig és a szállásunkig, ezt már könnyedén megtettük.
Alaposan elfáradtunk, látszott rajtunk, hogy a tavasszal igen keveset túráztunk, na meg nekünk is sikerült úgy terveznünk, hogy előtte két napot már túráztunk 🙂 Sebaj, a lényeg igazából az, hogy megcsináltuk!
Csodaszép helyeken jártunk, ez a rész is feliratkozott a kedvenceink közé. Nem gondoltuk volna, hogy itt ilyen remek hegyeket fogunk találni! Biztosak vagyunk benne, hogy ide is vissza fogunk még térni!
Ezzel a túrával igazából feltettük a kék dunántúli részére a koronát – direkt így terveztük, hogy ez legyen az utolsó szakasz ezen a részen. Így már nem csak a komplett dunántúli rész van meg, hanem igazából Írott-kőtől egészen Bélapátfalváig, egy összefüggő 889 km-es rész, ez a teljes táv 76%-a! A 27 szakaszból 22 már megvan. Már csak 271 km van hátra, Bélapátfalvától keletre. Szóval még van mit menni, de ez azért egy elég szép dolog, legalábbis számunkra mindenképpen.
Azokkal a szakaszokkal még nem látjuk, hogy fogunk tudni haladni, elég messze vannak már, nem egyszerű oda a logisztika, továbbá a vírushelyzet is nehezít a dolgon, így lehet, hogy csak jövőre folytatjuk a kéket. De túrázni mindenképpen fogunk addig, mert túrázni jó!
OKT 1. szakasz Írott-kő – Sárvár
Ebből: Írott-kő – Kőszeg
Táv: 13,9 km (hivatalosan)+6,1 km Velem-Írott-kő
Szintemelkedés: 780 m fel, 870 le.
Érintett települések: 2 db (Velem, Kőszeg).
Pecsétek: 3 db.
Összesen:
Táv: 889 km (76%)
Pecsétek: 120
